Tájékoztató a hazai koronavírus fertőzöttség kapcsán

Hírek | 2020. december 18.

Kedves Munkatársak!

Szeretnénk Önöknek áttekintést adni az új koronavírus fertőzéssel, járvánnyal, a lehetséges következményeivel, az esetleges nagyobb járványra való felkészüléssel kapcsolatban. A magyar járványügyi hatóságok a WHO és az Európai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (ECDC) ajánlásait veszik figyelembe. A tájékoztató a WHO, és a NNK útmutatásai alapján készült, illetve saját eljárási rendünket is tartalmazza. Mint egészségügyi szolgáltató, az Affidea Magyarország Kft folyamatosan tájékozódik, és felkészül a koronavírusfertőzéssel jelentkező páciensek esetleges jelentkezésére.” – 2020.02.06-án, már több, mint 10 hónapja, e sorokkal kezdődött az Affidea első dolgozói koronavírus tájékoztatója. Akkor még elképzelni sem tudtuk, hogy olyan kihívásokkal kell szembenéznünk, amelyeket még soha nem tapasztaltunk korábban. Ebben a 10 hónapban keményen dolgoztunk azért, hogy biztosítsuk munkatársaink és pácienseink egészségét az üzletmenet folytonosságának megtartása mellett. Legyünk büszkék az erőfeszítéseinkre és az elért eredményekre!

A pandémia első hullámát követte a még súlyosabb második hullám, mely úgy tűnik lassan tetőzik, a múlt héten tapasztalt napi 5000-6000 fős napi új aktív esetszámhoz képest már jelentős a visszaesés (az elmúlt napokban 3000 alatti), továbbá csökkenés tapasztalható a kórházi ápolásra szoruló betegek és az elhunytak napi számában is, a gyógyultak száma folyamatosan nő.

Elfáradtunk. Kemény év volt. Sajnos a pandémiának nincs vége, a szakemberek tapasztalata szerint most a járvány a vezetők és a munkatársak mentális erejét, higgadtságát és az együttműködést, a kommunikációt teszi a leginkább próbára a munkahelyeken.

A karácsony a szeretet és a család ünnepe. Az idei ünnepi időszak más lesz az eddig megszokottaktól. Lucy Yardley, a Bristoli Egyetem egészségpszichológiai professzorának szavait idézem: „Biztosan nem járható út, hogy az eddig megszokott tradicionális karácsonyt tartsuk. Legyünk idén rugalmasak. Vegyünk fontolóra, hogy – ha az időjárás engedi -, akkor szabad ég alatt köszöntsük egymást, akár pár falat süteményt elfogyasztva egy feldíszített kinti fenyő körül, vagy gesztenyét is sütögethetünk közben, míg forró italokat kortyolunk.” Szánjunk időt a pihenésre és az ünneplésre, de fokozottan vigyázzunk szeretteinkre és egymásra.

Kellemes karácsonyt és boldog új évet kívánok:

Bálint Gyöngyi

TOVÁBBI HÍREINK

FIGYELEM! Jelen tartalom bizalmas információkat és adatokat tartalmaz, kizárólag az Affidea Magyarország kollégái és szerződéses partnerei részére szól. Jelen tartalom az üzleti titok védelme alatt állhat, harmadik személyekkel való megosztása, továbbítása vagy nyilvánosságra hozatala jogellenes és tilos, ennek megszegése jogi eljárást vonhat maga után. Kérjük, hogy amennyiben jelen tartalom tévedés útján jutott el Önhöz, szíveskedjen bennünket értesíteni és a kapott tartalmat eltávolítani eszközeiről. Köszönjük.