Csökkenthetők-e a várólisták?

By 2014 október 30, csütörtökHírek

Egyre nagyobb az igény a magán egészségügyi diagnosztikai szolgáltatásokra, amit magyaráz, hogy amíg az állami ellátás keretében CT vizsgálatra 2-10 hetet, MR vizsgálatra pedig 2-6 hónapot kell várni, addig magán ellátásban minden vizsgálat néhány nap alatt elérhető – hangzott el a Napi Gazdaság szerdai budapesti konferenciáján. A privát ellátások térnyerése ugyanakkor nem orvosolhatja a várólisták által keltett feszültséget.

IMG_7333

– Nap mint nap találkozunk a hosszú előjegyzési idő okozta problémával. Látjuk, hogy ez milyen indulatokat gerjeszt, szakmailag pedig tudjuk, milyen hátrányokkal jár a betegekre nézve a diagnózis késlekedése – mondta dr. Kardos Lilla, az ország legnagyobb diagnosztikai képalkotó szolgáltatójaként az ország 9 kórházában az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által finanszírozott képalkotó vizsgálatokat, 2 fővárosi centrumban pedig kizárólag privát ellátást végző Diagnoscan Magyarország vezérigazgatója. Amint kitért rá, a várólisták azért alakulnak ki, s válnak ledolgozhatatlanná, mert a CT és MR vizsgálatokra vonatkozó szakmai szükségletek meghaladják az OEP által rendelkezésre bocsátott finanszírozási keretet.

IMG_7273

– A CT és MR berendezéseink több beteget is képesek lennének kiszolgálni, tehát a korlát jelenleg nem a kapacitásunkból adódik, hanem a társadalombiztosítási finanszírozási limitből. A feszültségek csökkentése érdekében az OEP által finanszírozott keret fölött hónapról-hónapra 15-20 százalékos túlteljesítést vállalunk fel annak ellenére, hogy ezzel már veszteséget termelünk. Emellett alternatívát kínálunk azáltal, hogy a betegeknek elérhetővé tesszük a privát szolgáltatások igénybevételét. Ezzel választási lehetőséget biztosítunk, hogy akinek van rá lehetősége, az a páciens az állam által biztosítottnál hamarabb hozzájuthasson a vizsgálatokhoz. Ha egy beteg nem veszi igénybe a neki egyébként járó vizsgálatot, s az üres gépidőt kihasználva korábbi diagnózist vásárol magának, azzal segíti azokat a betegeket is, akik ezt nem tudják megtenni, hiszen ő már lekerül a várólistáról, így mások is hamarabb lelethez juthatnak. Alapelv ugyanakkor: függetlenül attól, hogy az OEP, a beteg saját maga vagy egy magán egészségbiztosító állja a költségeket, a szolgáltatás minőségében semmilyen különbség nem lehet – fogalmazott Kardos Lilla.

IMG_7245

A Diagnoscan vezérigazgatója elmondta: évről-évre egyre többen végeztetik el magánellátás keretében a CT és MR vizsgálataikat, ám nem reális azt várni, hogy ez a tendencia idővel megoldja a várólisták problémáját. Ezt támasztja alá, hogy még a növekvő kihasználtsággal együtt is mindössze a CT és MR vizsgálatok 2-3 százaléka, amit privát szolgáltatásként vesznek igénybe a betegek. Kardos Lilla hangsúlyozta: az állami finanszírozásnak a szakmai szükségletekhez való közelítése nélkül a várólisták nem fognak leapadni.

– Fontosnak tartjuk, hogy a mai szakmai konferencián jelen volt a minisztérium, az orvosszakma, a magán egészségbiztosítók, s betegeket képviselő civil szervezet is, ez is jelzi, hogy megoldást csak közösen találhatunk a problémákra – szögezte le Kardos Lilla. Hozzátette: bízik abban, hogy a problémafelvetések a közeljövőben a tárgyalóasztal melletti közös megoldáskeresésben folytatódnak a döntéshozókkal.

Hogyan csökkenthető a várólista?

IMG_7185

IMG_7067

IMG_6941

IMG_6904