Business Superbrands díjazott lett a Diagnoscan Magyarország

By 2014 július 14, hétfőHírek

Idén hetedik alkalommal ült össze a 14 tagú, független szakemberekből álló zsűri, akik a Bisnode adatbázis, valamint szakmai kamarák és szövetségek segítségével döntöttek arról, hogy mely üzleti márkák viselhetik a Business Superbrands védjegyet. A bizottság döntése alapján cégünket, a Diagnoscan Magyarországot érdemesnek találták arra, hogy elnyerjük a Business Superbrands 2014 elismerést.

„A Business Superbrands 2014 díj nagy elismerést jelent a Diagnoscan Magyarország számára. Tavaly ősszel, amikor cégünk életében névváltozás következett be, több fórumon is kiemeltük, hogy nemzetközi hátterű vállalatként Magyarországra, annak egyedi adottságaira, illetve a magyar emberekre kívánunk koncentrálni. A névváltás előtt 2013-ban és 2012-ben már Superbrands díjazottak lettünk, de ez az első alkalom, hogy a Business Superbrands elismerést is a magunkénak tudhatjuk.

Érezzük a hivatásunk támasztotta elvárásokat, és igyekszünk ennek megfelelni: folyamatosan dolgozunk az innovatív technológiák és szaktudás megszerzésén, hogy mindig a legkorszerűbb eszközökkel, a lehető legjobb feltételek mellett, és a legképzettebb szakemberek közreműködésével végezhessük el a képalkotó diagnosztikai vizsgálatokat.” – mondta Dr. Kardos Lilla a Diagnoscan Magyarország vezérigazgatója.

Az idén hétéves a Business Superbrands program, mely az üzleti szektor (B2B) márkáinak legkiválóbbjait emeli ki, azaz olyan magyarországi cégeket, illetve márkákat, amelyek nem elsősorban a fogyasztókkal, hanem vállalkozásokkal, szervezetekkel állnak kapcsolatban.

A bizottság elé kerülő lista a Bisnode adatbázisa alapján, továbbá a jelentős hazai szakmai szervezetek és szövetségek ajánlásainak figyelembevételével jött létre. Ebbe a mintegy 4000 márkát/céget tartalmazó listába egyaránt beletartoznak a legnagyobb nyereségű hazai cégek csakúgy, mint – az egyes szektorok iparkamarái, egyesületei, szakmai szervezetei által javasolt – kisebb vállalkozások, melyek az üzleti élet kiválóságainak számítanak.

DiagnoscanSuperbrands