Köszönjük a hatvaniaknak!

By 2013 július 12, péntekHírek

Kilenc évnyi közös és zökkenőmentes együttműködés után 2013. július 1-jével a Diagnoscan Magyarország átadta a radiológiai osztály működtetését a hatvani Albert Schweitzer Kórháznak.

Nehéz időkben, több tulajdonost is megélve, biztos pontként, a betegek érdekeit maximálisan szem előtt tartva végeztük tevékenységünket, melyre a hatvani emberek sok pozitív visszajelzése a bizonyíték.

Mindig a betegek érdeke szerint cselekedtünk, éppen ezért, a zökkenőmentes átállást biztosítandó, mind emberi, mind technológiai támogatást nyújtunk a hatvani kórháznak. Megállapodásunknak megfelelően gépeinket, berendezéseinket rendelkezésére bocsájtottuk, hogy amíg tervezett nagyszabású beruházásait végrehajtja, a képalkotó diagnosztikai vizsgálatok (CT, mammográfia, röntgen és ultrahang) továbbra is elérhetőek legyenek a betegek számára.

Az Albert Schweitzer Kórház és Rendelőintézet terveinek megvalósításához nagyon sok sikert kívánunk.

Végül ezúton szeretnénk megköszönni Hatvan város, az Önkormányzat és a kórház eddigi támogatását, és szeretnénk elköszönni pácienseinktől, munkatársainktól.