Formáljuk a testünket okosan!

By 2013 február 11, hétfőSajtóközlemények

Avagy mi köze van 1200 kalóriának a Diagnoscan Magyarország DEXA készülékéhez?

Aki egészséges életmódra törekszik, egyre többet hall a testzsír/testtömeg arányról. Az alábbiakban Dr. Bács Évának, a Diagnoscan Magyarország Mammut II.-ben található központ orvos-igazgatójának segítségével bemutatjuk, hogy milyen vizsgálatot takar ez a kifejezés, és hogy a vizsgálat során kapott eredményeket hogyan tudjuk beépíteni a diétánkba vagy az edzéstervünkbe.

Doktornő, mit mutat meg a testzsír/testtömeg arány?

Sokáig a BMI, a test-tömeg index bűvöletében éltünk. Ez a testmagasság és a testsúly egymáshoz viszonyított arányában ítélte ideálisnak, normálisnak, túlsúlyosnak, végül elhízottnak a testalkatot.
Az utóbbi évek kutatásainak eredményei árnyalták ezt a képet: Jelentősége van például a zsírszövet elhelyezkedésének: ma már tudjuk, hogy a hastájékon felszaporodott zsírszövet a szív-érrendszeri kockázatok jelzője, és erről a BMI nem tud tájékoztatni. Kiderült az is, hogy két, adott esetben azonos korú és nemű ember közel azonos súlya mást és mást jelent, ha az összetevők arányát megfigyeljük. Ha az egyik testösszetételének arányaiban a zsír lényegesen magasabb számértékben képviselteti magát, mint a másikéban, akkor az egyik 70 kg-os ember túlsúlyosnak, netán elhízottnak minősül, míg a másik adott esetben egészségesnek mondhatja magát.
Ma a testösszetétel arányait véljük az egészséges testalkat legérzékenyebb jelzőjének. A testsúly csökkentés számtalan módszerében a legfontosabbnak ma azt tartják a szakemberek, hogy milyen szöveti csökkenés vesz részt benne. Egy rosszul vezetett súlycsökkentés során az izomszövet fogy, míg a testzsír/testtömeg arány nőhet, ahelyett, hogy csökkenne.

Hogyan, milyen módszerrel mérhető ez az arány?

A DEXA ((Dual energy x-ray absorptiometry, kettős energiájú röntgensugár-elnyelődés mérő) készülékünkkel a csontsűrűség mérés* mellett a testösszetételt is tudjuk mérni. Ez azt jelenti, hogy a testünket alkotó négy legfontosabb összetevő, a víz, izom és csontszövet, valamint a zsírszövet egymáshoz viszonyított arányát tudjuk megállapítani. Ennek a mérésnek mindazok számára van jelentősége, akik a testösszetételük megváltoztatásán fáradoznak: fogyókúrázók, testépítők, sportemberek.

1200 kalória. A fogyókúrázók tudják, hogy ez bűvös szám, rendszeres mozgás mellett ennyi kalóriát ajánlott fogyasztania naponta annak a nőnek, aki szeretné csökkenteni testsúlyát. De biztos ez? Biztos, hogy mindenkinek? Nincsenek egyedi variációk, eltérő igények? Tud ebben segíteni a vizsgálat?

A készülék gyorsan, és nagy pontossággal tudja a szöveti testalkotókat mérni, és jól követhető vele a test alakulásának folyamata. Megállapíthatjuk vele a testzsír százalékot, és az úgynevezett zsírmentes, „sovány” testsúlyt is. Utóbbi fontos a testsúlycsökkentés mértékének a megtervezéséhez, de ugyanígy testépítőknél a testsúly növekedés kiszámításához is. Ismeretében könnyen megállapítható a napi igényelt kalóriamennyiség, akár csökkenteni, akár növelni szeretnénk a testtömeget.

Mit érdemes tudni még a készülékről?

Bár a készülék kiszámolja a teljes csonttömeget is, ez az érték nem tükrözi a csont sűrűségét. Ezért tudni kell, hogy – bár a gép képes mindkét információt megadni, helyes beállítás mellett – a két funkció adatai más-más felhasználásra alkalmasak.

Ezen túl a berendezés egy mellkas felvétel századrészének megfelelő röntgensugárzás kibocsájtásával jár, ami igen kevés ugyan, de figyelembe kell venni (várandós asszonyok a módszert nem alkalmazhatják).

*A csontsűrűség mérés a szervezet csontjainak ásványi-anyag meghatározására szolgál. A fenti készüléket két kitüntetett területre állítjuk be, ami a tapasztalatok szerint jól tükrözi a szervezet többi csontjainak állapotát is: az egyik az ágyéki csigolyák, a másik a combnyak területe. Ebben az esetben tehát nem a teljes test vizsgálata történik. A kapott adatok értékeléséről korábbi cikkeinkben található részletes leírás.

A vizsgálat Szegeden, és Budapesten a Diagnoscan Magyarország Mammut II. központjában érhető el.